Részletes bemutatkozás
Egykoron nagyon fontos volt a képzelet, mert ez jelentette a szórakozás első számú forrását. – Kurt Vonnegut
Bálint Dávid
Online újságíróként és szerkesztőként kezdtem el szövegírással foglalkozni még 2010-ben, amit később a marketing-szövegek világára cseréltem fel. Dolgoztam nemzetközi franchise hazai kommunikációs munkatársaként, illetve ügynökségi berkekben regionális EU-s projekt kommunikációval, valamint Facebook és PR feladatokkal bíztak meg.
2014-ben kezdtem szabadúszó karrierbe, majd 2015-ben indítottam útjára a Szöveglabort, ahol marketing-szövegírással, közösségi tartalomgyártással és egy sor kapcsolódó szolgáltatással segítettük a partnereinket a weblapkészítésig bezárólag. Ahogy teltek az évek egyre erőteljesebben kirajzolódott, hogy mi az, amivel jobban, mi az, amivel kevésbé foglalkoznánk a folytatásban, így egy szűkítés és rebranding után született meg az Ithaka Content. Ahol ugyanolyan kreativitással dolgozunk tovább, de már csak kimondottan tartalomgyártással foglalkozunk.
Miért a marketing?
Miért a marketing? Mert hiszem, hogy ha segítünk a jó szolgáltatóknak, a jó termékeknek eljutni az emberekhez, az több mint üzlet: kötelesség, mert segít élhetőbbé, szerethetőbbé tenni a mindennapokat is.
Specialitás: Marketing-szövegírás
Tapasztalat: 7 év
Email: [email protected]
Telefon: +36 30 281 0016